Jack Londonnál járok
Jack Londonnál járok
Jack Londonnál járok az olvasásban. Jack bácsiról röviden annyit kell tudni, amerikai író volt, aki törvénytelen gyermekként született még a 19. század végén. Az élet akkoriban sem volt túl könnyűnek mondható, főleg egy ilyen antréval, s a mi Jack-i fiunk az életben maradása érdekében tett kísérleteiért igen hamar, már tizenöt évesen belülről tapasztalhatta meg, milyen a börtönlét. Aztán összeszedte magát, akkoriban még wifi, telefon, ipad, laptop, tévé stb. nem lévén, olvasott ezerrel, leérettségizett, még egyetemre is járt egy kicsit, de az anyagi lét szorítása inkább arra ösztönözte menjen, tapasztaljon. S így is lett, nyakába vette a világot. Nem részletezem, sok mindent kipróbált, aki nem hiszi, járjon utána, s kalandjait le is írta. Huszanhat évesen jelent meg első kötete. Tudni kell még róla, imádta és ismerte a természetet, a kutyákat, no és tisztában volt az emberi cselekvés motivációjával. Sajnos, elég korán, negyven évesen átküzdötte magát a túlvilágra, de rövid élete végéig csaknem ötven kötete jelent meg.
Találomra lapozok anyutól örökölt vászonkötésű könyvben, az éj mostanában nem hagy nyugton pihenni, s egyszer csak kikötök – mint Jack London a csónakjával, vagy a hajón, amin utazott éppen -, egy érdekes című elbeszélésnél. Címe: Mint hajdan Argosz
Mint hajdan Argosz
Akinek nem ugrik be, ki volt Argosz, az keresgéljen a görög mitológiában, s ott talál olyan neveket, mint Zeusz, Io, Héra, akik szerelmi háromszöget alkotva nem tettek eleget a tízparancsolatnak, arról nem is beszélve, hogy ebbe a nem túl idilli helyzetbe bekavart még Hermész is édes énekével. De, ahogy az az amerikai család- és romantikus filmekben lenni szokott, minden jó, ha a vége jó…
Szóval, Tarwater nagypapa – a főszereplőnk -, ha énekelni kezdte a Mint hajdan Argosz kezdetű dalát, népes családja nem pusztán bepánikolt, egyenesen bolondok házába juttatta volna az öreget. Volt is rá okuk, hiszen ha ezt a pár sort énekelgette a vén családfő, vagy újabb aranyláz kapta el, ami mint tudjuk, nem egy fiatal kincsvadászt is padlóra tett, de a dal hatására képes volt a család összes birtokán is túladni – mondhatni semmiért.
Igen, mondhatni semmiért, másoknak semmiért, egy belső képért cserébe, ami számára a kalandot, a gazdagságot jelentette. De, a vén flótást nem lehetett megállítani sem a hangos dalolásban, sem abban, hogy amit a fejébe vett, azt véghez is vigye. Konkrétan, hogy nyakába vegye ismét még a kitaposatlan utakat is, s eljusson Klondike-ba, a legújabb aranylelőhelyek egyikébe, ahol egy bizonyos dombon felemeli a mohát, s kirázza belőle a sárga rögöket, azaz az aranyat.
Nem részletezem. Tarwater papát semmi sem állíthatta meg célja elérésében. Úgy hitt benne, de úgy, hogy aki látta kitartását, s persze hallotta énekét, az mind – ha nem is nézett fel rá, mert legalább ugyanannyian nézték kissé bolondnak, mint nem, de -, hinni kezdte azt, amiben addig talán még ő maga sem: eljut az alaszkai határhoz, s aranyat is talál. Tarwater papa mindig kisebb célokat tűzött ki maga elé, csak hogy közelebb kerüljön ahhoz a bizonyos dombhoz. Keményen dolgozott, többször majdnem meghalt út közben, több csoporthoz is csatlakozott, de sosem adta fel, énekelt, s közben mindenkit biztosított arról, hogy ő eléri, látni fogja azt a bizonyos dombot, ahol aztán lehajol, felemeli a mohát, s a mohagyökerek közül kirázza az arany rögöket. Meggyőző volt.
Mondom, nem részletezem - hiszen ezt a mozit is érdemes „elolvasni”, ahogy Tolsztojét is. Egy a lényeg, a vén Tarwater elérte célját oly annyira, hogy nem csak néhány rögöt, de egy egész Tarwater-földet adott el jó pénzért Klondike-ban, hogy aztán hazautazzon, visszavásárolja a családjának a családi birtokot, s jól elnáspángolja egyik fiát, William-et, aki bolondnak nevezte őt a családja előtt csak azért, mert vénségére fejébe vett valamit, s énekelni kezdett, Mint hajdan Argosz…
Nos, most elindulhatunk egyedül vagy közösen az útra, megküzdhetünk, néha fel is adhatjuk, hogy kicsit meghaljunk, de ha a túlélés csupán a cél, az kevés lesz. A létfenntartás küzdelme csupán az első lépés az emberiség fejlődésének útján. Belegondoltam, nem sok Tarwater indulhatott útnak a messzi Alaszkába sem. Nem sok hetven éves, aki pontosan látta maga előtt azt a kis dombot, ahol majd aztán lehajolt, felemelte a mohát, s a gyökerek közül kirázta a jövőt képviselő rögöket. Ha a túlélésért tett küzdelmeinkből hiányzik a hit, s a szeretet, sosem találjuk meg az aranyrögöket. Hajolj le, a moha ott van előtted! És higgy egy szebb jövőben, a családodért és magadért. Ahogy azt Tarwater apó is tette.
