Mosoly
Mit jelent számomra az öröm, vagy másképp fogalmazva, mikor örülök?
Például, amikor viszonylag idegen emberekkel, mondjuk így inkább, akiket látásból ismerek, váltok néhány szót, szinte jelentéktelennek tűnő dologról, mégis úgy érzem, ezer éve ismerjük egymást. Nem akarunk semmit egymástól, nem akadályozzuk egymást, nem mondunk egymásnak eget rengető nagy dolgokat, de az a pár pillanat, a mosoly, amit látok a beszélgetőtárs arcán, miközben megtörténik az energiacsere közöttünk, s már megyünk is tovább, na ez, ezért érdemes felkelni. Vagy amikor hajnalban kimegyek öntözni, s közben örömmel konstatálom, mennyit fejlődtek a növényeim. Vagy amikor bepakolom az uszodai felszerelést a sport táskába, mert annyira szeretem a vizet, hogy azt el nem tudom mondani. Már előre érzem a hűs vizet, ami lehetővé teszi számomra azt az élményt, amit semmi más nem.
Mosolygunk, mint a gyerek. De mi az a mosoly? Fizikai értelemben, amikor mosolygunk, a szájszeglet széthúzódik, legtöbbször felfelé ível. Az igazi mosoly közben felhúzódik a szem körüli izom is, így szerezve magunknak mosoly ráncokat egy idő után. A biológusok nagy része úgy gondolja, az ember ezt először félemből tette, talán utánozva a majmokat, egyes állatfajokat, akik - hogy elriasszák, megfélelmítsék a társaikat, vagy nemtetszésüket fejezték ki valamiért -, grimaszokat vágtak. Na, ebben tehát még nem volt semmi boldogság, kedvesség, öröm, elégedettség. Akárhogy is, ez, egy érzelmi reakció volt.
Vannak kutatók, akik azt állítják, hogy a babák már az anyaaméhben is mosolyognak. A pszichológusok pedig biztosak abban, hogy a baba első mosolya reflexszerű, a tudatos mosolygás később, főleg a látás erősödésével, javulásával alakul ki, vagyis amikor már apát, anyát felismeri, tele a pocak, minden rendben van, tehát jó a kedve.
(Bocs, de eszembe jutott gyerekkorom egyik ikonikus nótája: a Ha jó a kedved, tapsolj nagyokat - kezdetű. Tapsoltunk is, meg dobogtunk a lábunkkal, ugráltunk, és boldogok voltunk, mert élveztük a ritmust, a zene adta játékot, a közös dalt, ugrálást, bohóckodást. A jelenlegi osztályom is tudja már ezt a dalt, nagyon szeretik. Talán amikor elkezdődik a tanév, megkérdezem tőlük, nekik miért tetszik ez a dal.)
Szóval, ott tartunk, hogy a mosoly most már – az evolúciós fejlődésnek köszönhetően -, egy pozitív érzelmi reakció, ami akkor jelenik meg az arcunkon, amikor elégedettek vagyunk, boldogok, örülünk valaminek, vagy valakinek. A legjobb, ha van hozzá társ, mindenesetre kapcsolatnak lennie kell valamivel vagy valakivel ahhoz, hogy mosolyra fakadjunk. Bár egy jó élmény, siker felidézésével is kiválhatunk magunkban elégedettséget, sőt, akár mosolyoghatunk, örülhetünk is. (Ekkor a kapcsolat az emlékkép.) Ha képesek vagyunk erre, mert képesek vagyunk, akkor ez lehet az egyik segítő eszköz ahhoz, hogy rosszkedvünket lecseréljük egy jó emlékre, s felidézzük azokat a pillanatokat, amikor és amiben tudtunk lazulni, örömködni. Ebből lehet akár gyógyító mosoly is.
Hosszan lehetne beszélni még a mosoly fajtáiról, hatásairól, előnyeiről, de fontosabb inkább észrevenni azokat az embereket, akik ha csak pár percre is, de kapcsolódni szeretnének hozzánk, vagy mi hozzájuk. Élvezzük ki a pillanatot! Érdemes átadni magunkat azoknak a tevékenységeknek, eggyé válni velük, amik kikapcsolnak, örömöt okoznak. És érdemes felidézni olykor azokat az élethelyzeteinket, amikor sikereket értünk el az életünkben. Nem annyira elvetendő a jó dolgokra figyelni, számba venni, megőrizni, emlékezni. Kiderül, nem is volt annyira rossz. Vagy talán a rosszban is volt valami jó. Tudom, ezek közhelynek számítanak, de a naplementi is giccses a művészettörténészek szerint, mégis annyian imádják, nézik, várják.
