Ünnep és fájdalom
A jó hírek
Negyedszerre is kértem segítséget. Az eredmény:
Ünnep
Réges-rég, amikor Vivi barátnőm még magyarországi levegőt szívott, s már akkor az egészséges ételekkel kísérletezett karcsúsága érdekében, amikor én még nem, elmentünk egy egész jó kis turkába. Nem is igazán a vásárlás volt a cél, inkább a szórakozás. Szuper szoknyákat, blúzokat, pántosokat, miniket és maxikat húztunk magunkra, s közben fotóztuk magunkat, egymást. Nem szólt ránk senki, bár néhány „ezeksemnormálisak” pillantást azért kaptunk. Végül vásároltunk is, Vivi többek közt egy tüllszoknyát. Jól állt neki, olyan volt mint egy pillangó, aki éppen repülni készül. Meg is kérdeztem tőle: - Hova fogod felvenni? Ünnep lesz? – Mire Ő: - Nincs semmiféle ünnep. Minden nap hordani fogom. Minden nap ünnep.
Néhány napja ezt az idézetet jegyeztem fel egy filmből:
„Nem kell alkalom, hogy ünnepeljünk, mert minden pillanat egy ünnep.”
Rossz hírek
Nem hallom Kisrikácsot. Viszont ma, amikor kiálltam az autóval, megpillantottam Edit néni kerítése előtt egy kicsi fekete rongyot. Gyanút fogtam. Átmentem, s fájdalmas szívvel láttam, hogy ez egy döglött rigó. Visszamentem, hoztam újságpapírt, begöngyöltem, s elástam őt. Még reménykedem, hogy nem Kisrikácsot kellett eltemetnem! S most nagyon utálom a szomszéd néni macskáit.
