A Tudatos Örömgyűjtők Lapja

Virágos kertem

Egy ideje rászoktam a youtube-os videókra, azok közül is az egyik kedvenc a lakásban tartott virágoké.

Mindig is fontos volt a számomra, hogy a lakásomat növényekkel is díszítsem. Voltak kedvencek, nagyok és kicsik, rakosgattam őket, sajnáltam, amikor elpusztultak, de voltak olyanok is, amik nagyra nőttek. Ezeket vagy kiültettem, vagy elajándékoztam. Aztán voltak fiatal koromban, amik egyáltalán nem tetszettek, nagymamásnak tartottam őket, azok nem is kellettek.

Manapság egyre több trendi szobanövény kapható, szinte mind trópusi eredetű, és igen drágák. Én rászoktam az egyik bevásárlóközpont heti ajánlataira. Alig várom a keddet és a szerdát, hátha találok jó áron valamit, aztán a hétvégét, hogy mit értékelnek le közülük. Izgulok, hogy egy-egy levél megsérüljön a kinézett virágon, de ne nagyon, vagy ne kelljen senkinek, hogy aztán olcsóbban megszerezzem az óhajtott zöldet. Otthon aztán összevetem a videókon látottakkal a valóságot, olvasgatom a leírásokat róluk, és szinte irigykedem a gyönyörű lakásokra, amik tele vannak csodálatosabbnál csodálatosabb növényekkel.

Mígnem egyik nap, kint a kertben, a ki tudja hányadik órámat gyűrtem föld közeli állapotban, amikor beugrott! Lehet, hogy nekem nincs annyi és olyan gyönyörű, és főleg nem olyan különleges növényem a lakásomban, mint amiket látok másnál, de kint, egy négyzetméter csodáért többet dolgozom, mint azok, aki megvesznek egy vagy sok cserép virágot, beültetik az alig kertbe a pálmák alá, vagy bepakolják a szobáikba. Igen, tetőablak sincs a plafonon egyik szobában sem, sőt párásítóm sincs. De! Ez az éghajlat nem trópusi, sőt, mostanában igen száraz, négy évszakos. A kertben annyit dolgozom, mint az állat, mondaná Anyám, így most én is ezt mondom. Igen, még a kertem sem tökéletes. De! Egy csupasz földet sikerült megvennem, amin néhány tő rózsa kivételével semmi, de szó szerint semmi sem volt. Az előző tulajdonos annyira nem szerette a kertet, hogy az utolsó fűszálat is kiszedte. Mutatta az ujjait, hogy tönkre mentek, én meg voltam olyan naiv, azt hittem, az életben soha nem fog egy gaz sem kinőni ezen a földön. Mennyire tévedtem!

Szóval, megint rájöttem, először, másodszor, és sokadszor a magamét, az ötleteimet, a saját befektetett munkámat, energiámat, kitartásomat és nem utolsó sorban azt a szépséget kellene értékelnem, ami az enyém, s nem a másét.

Mert bizony előfordul, hogy felnagyítjuk ismeretlenek gondolatait, tetteit, azt, amit más tesz az életében, elfeledve a saját keserves munkánkat, a gyöngyöző homlokunkat, a hullafáradt testünket estére, a saját magunk által létrehozott szépségeinket.

Azóta másképp látom a kertem és másképp is nézem. A számtalan sövényfajtát a kerítésnél körben, a gyümölcsfákat, a málna- és szederbokrokat, a ribizliket, az egreseket. A tavat sok színes hallal, és a békákkal, amiket annyira nem is szeretek, de valaki azt mondta nekem: mit vétettek neked? A csodálatos virágokat, a paradicsom, paprika, uborka palántákat… És mindig vannak újdonságok is. Most a magnólia fákon kívül az is, hogy rájöttem, ezt mind én teremtettem.